Potato House

Sigmar Polke – Egy Disznó Háta mögötti Élet és Művészi Út

Sigmar Polke művészi útja mélyen átalakult a 20. századi történelem viharos áramlatai által, születése Olsztynban, Lengyelországban 1941-ben kezdődött. Élete korai időszakát kivándorlás jellegzetesen meghatározta; gyermekkorában először Szászföldre és aztán, a kommunista hatalom elől menekülve Németország nyugati részére került 1953-ban. Ez az átalakulás érzése – egy világ köztében élő – örök szkepticizmusra adott oda neki és egy felfedező vágyra nézve, mely témákat központi szerepet játszanak művében. Éppen mielőtt teljesen elköteleződött a festéssel szembe létével, ösztöndíjasként dolgozott Düsseldorfban (1959-1960), ami megalapozott szakmai képességet biztosított és megismerette az anyag fény és szín manipulálásának lehetőségét. Ezután hivatalosan tanulmányoztatta magát a Düsseldorfi Magyar Академиянда (1961–1967) Karl Otto Götz, Gerhard Hoehme és elsősorban Joseph Beuys közös irányításával. Éppen ebben az környezetben alakította ki egyedi művészi hangját – melyet kísérletezéssel, ironiával és következetesen kérdezve meg a megszokott normákat –, ami központi szerepet játszott művének.

Kapitalistischer Realismus és Az Ideológia Megszegítése

Az első fél évszakban Polke művészete gyorsan egy növekvő kultúrához hasonló mozgalomhoz igazult. 1963-ban Gerhard Richterrel, Konrad Lueggel és Manfred Kuttnerrel együtt alapították *Kapitalistischer Realismus* (Kapitalistischer Realismus) csoportot. Ez nem művészi stílus volt hagyományos értelemben vett szó szerint, hanem egy provokatív gesztus – egyszerre kritikája nyugati fogyasztói kultúrá és a szovjet szocialista realizmus szigorú doktrínájának. Az egyesült nézetek név maga is szándékosan ambivalens volt, ami azt jelentette, hogy mindkét rendszer egyaránt képes lehetett művészi igazságtalanságot előállítani. Polke korai festményei gyakran használták fel reklám-, színház és közös médiában megjelenő képeket, melyeket közömbösen és kritikusan mutattak be az anyag mögötti ideológiai struktúrákat felfedezve. Nem csak elutasította a kapitalizmust; bizonyította meg annak mindenhol jelenlétét érzékelhető módon. Ez az első alkalom egy kritikus hozzáállás kialakulásához vezetett, mely meghatározó maradt egész pályája során.

A Szellem Érzeke és Az Alkotói Kísérletezés

Az 1970-es években Polke művészi figyelme jelentős mértékű változáson ment át és elsősorban a fényképezésre fordult át. Egy végigjáró kíváncsiság vezérebette őt, nagy távokat tesz meg Pakisztán és Afganisztán területén különösen, dokumentálva az élet minden aspektusát egy kiváló szemével és szomorú humorral. Ezek nem egyszerű dokumentumképek voltak; Polke radikális kémiai kezeléseknek подвергав őket képeit, megváltoztatva fényét, textúráját és jelentését. Egy új anyag és eszközök használatának felfedezésére törekedődött – ami nagyban különbözött a hagyományos művészi gyakorlattól –, és célul tűzte ki, hogy megvizsgálja az érzékiség természetét és azt, hogyan alakítja meg az érzékelés világérzéket. Ez időszak mély vizsgálat eredményezett az érzékiség természetéről – azaz arról, hogy milyen módon alakítja meg az érzékiség világérzéket –, ami nagyban különbözött a hagyományos művészi gyakorlattól és egy új anyag és eszközök használatának felfedezésére törekedődött. Egy olyan kreatív folyamatot eredményezett, mely nem csak egy új anyag és eszközök használatának felfedezését jelenti meg, hanem egy olyan módot is – mely szerint Bice Curiger szavaival –, hogy az anyag „éles energiáját” felismerjük és felszabadítsuk.

Az Érzelmek Szárnyán és Az Együttműködés Sztémaja

A 1980-as években Polke visszatért a festéshez, de nem hagyományos értelemben vett szó szerint. Megkezdtette az anyagok új kombinációjának kísérletezését – arsenikkal, meteorporral, lapis lazuli és malachitával –, melyeket egy közös pigment színekkel használt fel és ezek közvetlen kölcsönhatását alkalmazta a vászonra. Ez az alkímiai megközelítés célja volt felfedezni az anyag rejtezett tulajdonságait és létrehozni műveket, melyek folyamatosan változnak és nem könnyű kategorizálni. Egy olyan kreatív folyamatot eredményezett, mely nem csak egy új anyag és eszközök használatának felfedezését jelenti meg, hanem egy olyan módot is – mely szerint Bice Curiger szavaival –, hogy az anyag „éles energiáját” felismerjük és felszabadítsuk. Ez időszak mély vizsgálat eredményezett az érzékiség természetéről – azaz arról, hogy milyen módon alakítja meg az érzékiség világérzéket –, ami nagyban különbözött a hagyományos művészi gyakorlattól és egy új anyag és eszközök használatának felfedezésére törekedődött. Egy olyan kreatív folyamatot eredményezett, mely nem csak egy új anyag és eszközök használatának felfedezését jelenti meg, hanem egy olyan módot is – mely szerint Bice Curiger szavaival –, hogy az anyag „éles energiáját” felismerjük és felszabadítsuk. Az utolsó húsz évét Polke művészete nagy figyelmet kapott és számos egyéni kiállítása jelentős intézeteknél került megmutatásra – melyek köztük a Sigmar Polke Kiállítás Nézőtér és Szobrászat Háza, Bécs és az Északi Magyar Galéria, Helsinki és Koppenhagen voltak. Az Északi Magyar Galériában 2010-ben megnyílt egy nagy retrospektívája, mely végül megmutatta Polke művészi anyagát és eredményeit. Sigmar Polke elhunyta ugyanabban az évben, Köln városában – hosszú betegség után. Egy igazán különleges művészt hagyott hátra, aki örök szkepticizmusával és egy új világérzékelés felfedezésére törekedődött. Az anyag „éles energiáját” felismerő és felszabadító kreatív módszert követve Polke művészete nagyban hozzájárult az európai művészek közötti szoros együttműködéshez és tudományos újításokhoz – melyek meghatározták őszövött pályája első részét.